A mai fitnesz képét a felpumpált, kötött izomzatú testépítők, drága gépek és szteroidok határozzák meg. Nem volt ez mindig így.
„Voltak idők, amikor az emberek azért edzettek, hogy embertelenül erősek legyenek. Gépek nélkül, szerek nélkül.
Manapság nem is találsz olyan testépítőt, egyik edző teremben sem, aki szabályosan végre tudná hajtani a legősibb, legegyszerűbb, csak saját testsúllyal végzett gyakorlatokat.
A testépítő típus lett az edzettségről alkotott kép csúcsa. Számomra ez teljesen tébolyult elképzelés. Mit számít, hogy állításod szerint mekkora súlyt tudsz felemelni egy speciális gépen? Hogyan lehet valakit „erősnek” tekinteni, ha még a saját testét sem képes természetes módon mozgatni?”
Paul Wade
Ma egy átlagos edzőtermi arc kizárólag a külsőre figyel, nem pedig a képességekre.
Elég ha feltűnő, nem kell hogy működjön.
Ezeknek az embereknek nagy, mesterségesen felpumpált végtagjaik vannak, de a méretet csak maga az izom-szövet jelenti, az inak és az izületek gyengék, márpedig az erő ezeken a tényezőkön is legalább annyira múlik, mint magán az izomszöveten.
Kérj csak meg egy átlagos izomembert, hogy csináljon meg egy egylábas guggolást – abból a fajtából, aminél a fenék érinti a földet- a térdszalagjai valószínűleg azonnal kettépattannak.
Néz csak meg egy olimpiai súlyemelőt, közel sincsenek akkora látványos izmai, mint egy testépítőnek, mégis jóval nagyobb súlyokat képesek megmozdítani, vagyis sokkal erősebbek akkor is, ha a technikai vetületét is figyelembe vesszük.
Mire jó az, ha 100 kilós vagy és hatalmasak a bicepszeid, de a barátnődet nem tudod megvédeni az utcán?
A kötött izomzat, gyenge inak és izületek miatt nem tudsz egy erőteljest ütni, nem tudsz ösztönösen kitérni az ütések elől, nem tudsz utána loholni.
Mivel a testépítés nagy részben az izomcsoportok külön-külön való edzését jelenti, ez által a test nem tud egy és egész módon megfelelő szinten működni és erőt kifejteni.
Általában titkolt tény, hogy a rosszabb színvonalú szórakozó helyek kapujában álló félelmetes, 120 kilós, túlsúlyos kidobókat heti szinten megverik a vendégek.
Hogy miért?
Mert egy átlagos tisztességes munkás ember is, aki csak gödröt ás egész nap, egyszerűen gyorsabb, nagyobbat tud ütni és sokkal jobban koordinált a mozgása.
Akkor képzeljük el mi történik, hogyha ezek az „erős” emberek egy profi sportolóval kerülnek szembe, legyen az küzdő sportoló, gerely hajító, súlyemelő, sprinter és még sorolhatnám.
Hát nem lenne szép látvány.
Hogyan tudsz vadítóan kinézni és ténylegesen erős is lenni?
Erre a kérdésre a legegyszerűbb válasz: A CrossFit®!
A CrossFit® egy amerikában született fintess rendszer, amely inkább egy edzés filozófia, sem mint külön sportág.
A célja a valódi élet minden kihívására is megfelelő választ adó, "funkcionális" erő kialakítása, és az alapja az intenzív és állandóan változó edzésingerek biztosítása.
A CrossFit® minimális eszköz készlettel, akár a szabadban is végezhető, a minimál stílusú konditermeket preferálja, nincs szükség modern kereskedelmi célú kondi gépekre.
A CrossFit®ben a látványos csajozós izomzat csak egy „mellékhatás”, a CrossFit® célja a test erejének, teljesítő képességének növelése, bármely kihívásról is legyen szó.
Mi a funkcionális erő?
Sok a vita és a találgatás arról, hogy mi is a funkcionális edzés, de szerintünk egyértelmű, hogy a meghatározásának mindenképpen azzal kell kezdődnie, hogy "az evolúció által kialakított testünk rendeltetésszerű használata, a vele született alapképességek és erő életben tartása, optimalizálása, fejlesztése".
A funkcionális edzéssel elkerülhetjük a tipikus testépítő betegségeket, mint például a váll és térd fájdalom.
Ennek az az oka, hogy testünket természetes módon mozgatjuk, nem pedig a modern izület gyilkos, manapság divatos, két dimenziós pumpáló mozdulatokkal.
További legfontosabb előnye, hogy az izomzatunk nem csak látványos lesz, hanem rettenetesen erős is.
Pár példa a CrossFit® eszközeiből és módszereiből:
- Kettlebell
- Calisthenic
- Medicin labda
- Súlytárcsák – rúddal
- Tornász gyűrű
Rob Orlando - A világ egyik legjobb CrossFit®ere (Az erőemelésről tért át a CrossFit®re)
A CrossFit® a legjobb erő és kondicionáló program, amelyet számos elit katonai egység, harcművész csoport, rendőr akadémia, bajnok harcművészek és még további elit és professzionális atléta alkalmaz szerte a világon!
Kik azok az ismertebb személyek, akik alkalmazzák a CrossFit®et a felkészülésük során?
Lássunk néhány példát:
- Lance Armstorng
- Jason Statham
- Robert Downey Jr.
- Hugh Jackman
- Gerard Buttler
- Chris Hemsworth
- Christian Bale
Nem mellesleg a 300 című film szereplőit is CrossFit®el készítették fel!
A CrossFit® komplex gyakorlatokból áll, amelyeknek célja, hogy az egész testet egyszerre megdolgoztassa, a lábujjaktól a nyakig!
Ez az edzés nem koncentrál külön-külön egyes izomcsoportok fejlesztésére.
Az izom csoportok külön-külön való izolálása nem célra vezető, ha igazán ki szeretnénk használni a testünkben rejlő potenciált.
A legtöbb testépítéssel hobbi szinten foglalkozó ember elköveti azt a hibát, hogy csak a pólóban is jól látható izmait edzi rendszeresen.
Főleg a kar, mell, váll és felső hátizmokat szeretik edzeni, valószínűleg azért is mert ezekkel a gyakorlatokkal még a komfort zónájukon belül maradnak és jórészt nem is izzadnak (ha igen, az csak az edzetlen keringésük miatt van) ezzel kényelemben tartván magukat.
A lábuk és a derekuk szinte teljesen edzetlen marad, pont az, ami egy ember erejét a legnagyobb százalékban befolyásolja.
Ezt a jelenséget talán az olimpiai súlyemelőkön keresztül lehet a legjobban elmagyarázni.
Gondoljunk bele, a kar, vagy épp a váll izmai alap esetben is jóval kisebb erőleadásra képes, mint a hát és láb izmai, és ez edzéssel és edzés nélkül is így marad.
Az olimpiai súlyemelőknek is a teljes testük erejére szükség van, ez érthető is, hiszen sokszor 200kg feletti súlyokat juttatnak a fejük fölé.
Ha megfigyeljük, hogyan kivitelezik, a gyakorlatot láthatjuk, hogy a munka nagy részét a hát és láb munkával végzik.
Hogyan is tudnánk erősek lenni, ha pont testünk legerősebb pontjait hagyjuk edzés nélkül…
A CrossFit® gyakorlataiban éppen ezért, szinte mindig szerepel a hát és láb munka.
Ezt elég jól szemlélteti a Thruster nevű gyakorlat, ami az egyik kedvencünk.
Tulajdon képen a CrossFit®-ben ez az egyik váll edzés csak épp a nyomások előtt még guggolni is kell a súllyal!
Megfigyelhetjük, hogy a könyök előre néz nem pedig oldalra, ezzel sokkal természetesebb mozgást végez a váll ezzel kímélve az izületeket.
A tesépítők kifelé tartott könyökkel vállaznak, hamar tönkre is megy a váll izületük.
Íme:
Ezt a tornádó nevű gyakorlat is jól szemlélteti, amihez csak egy kettlebell és egy törölköző szükséges.
Itt jön gyakran az a mondat, hogy: „De hát itt nem dolgozik sem a láb sem a törzs…” Ez egy nagy tévedés!
Ennél a gyakorlatnál a centrifugális erő ellen dolgozik a has, a hát, a lábak és tulajdon képen az egész test, a vállakat pedig minden szögből terheli, hozzá segítve minket a brutális vállizmokhoz, nem beszélve a hasadon lévő kockák növeléséről.
(Nem kezdőgyakorlat! Csak megfelelő edzettséggel próbáld ki! Hidd el az a vas golyó nagyot tud ütni…)
Íme:
Félre értés ne essék, nem vetünk meg semmilyen mozgás formát, és minden olyan ember tiszteletet érdemel, aki időt tölt el a teste és egészsége karbantartására.
Mi és a sport szakmában tevékenykedők egyszerűen a laikus emberek szemléletének eltorzítását vetjük meg, hiszen az emberek azt hiszik, hogy szteroid nélkül, edzéssel is lehet úgy kinézni mint a legnagyobb testépítők.
A fiatal srácok nagy tervekkel, motivációval elkezdenek edzeni, ezeknek az embereknek a képét bámulva a falon.
Mikor rájönnek, hogy tisztán szteroid nélkül nem lehet olyan méreteket ölteni, mint a képen szereplő úri emberek, elkezdenek megoldást keresni a problémára.
És erre a problémára csak a szteroid nyújt megfelelő orvosságot, amely nem titkoltan halálos méreg.
Nézzük csak meg a folyamatot egy kicsit tisztábban:
- A kezdő srác lemegy edzeni a terembe, hogy jól nézzen ki és egészséges legyen. Tesz valamit a mai világunk járványa, a mozgás hiány és elhízás ellen.
- Jól halad, növekszik az izomzata egyre jobban és jobban néz ki és egészségesen is érzi magát.
- Mikor eléri a szteroid mentesen elérhető legnagyobb izmokat és stagnál a fejlődése, egyre inkább elkeseredik.
Beáll az adonisz komplexus.
- Mivel élet formájává vált az ilyen fajta edzés és még tiszteletet is kiépített magának a barátai körében, ezáltal nem fog letenni az áhított célról: A természet ellenes szuperhős jellegű felsőtestről.
- Addig, addig kutat és beszélget, hogy rátalál a szent grállra: a szteroidokra. A legtöbb esetben még arra sincs pénze, hogy legalább jó minőségű tiszta koxot vegyen. Kénytelen megvenni a legócskább, legártalmasabb doppingot.
- A szer hatása már a második héten szembe szökő, megtetszik neki a hatás, mellékhatást nem érez. Elkezd még többet szedni belőle ráadásul hosszú-hosszú ideig.
- Egyszer csak végleg felborul a hormon háztartása. Előjön a szteroid düh, személyiség zavarok, depresszió, nagyon sok esetben öngyilkosság. Ha esetleg ezen túl is teszi magát, a szteroid már rég elkezdte a testét belülről emészteni. Hólyagok jelennek meg a vesén, májon, mindenhol. Minél jobban néz ki külsőleg, annál jobban rohad belülről.
- Egyszer csak azon kapja magát, hogy komoly orvosi stáb kell ahhoz, hogy egyáltalán életben tartsák. Nem beszélve a sérült és nagy fájdalmakat okozó izületi betegségekről, amelyeket a testépítés emberi test ellenes gyakorlatai szültek.
Nézzük csak meg, hogy mi volt az eredeti cél, és hová is vezetett ez az egész....
Nem sokan tudják de léteznek naturál testépítő versenyek is, ahol a doppingot nem használó testépítők versenyeznek. Itt megtekinthetjük, hogy természetes módon nagyjából mekkora izom tömeg szedhető fel.
Szembe tűnő a különbség, de az a valóság:
Igen is fellázadunk a tudatosan eltorzított, hamis erős ember ideológia ellen!
- Merj szembemenni a forgalommal!
- Merj ténylegesen sportolni!
- Légy egészséges!
- Légy embertelenül erős!
- Légy kitartó!
- Légy dögös!
- CrossFit®ezz!
Cross-funkcionális edzőterem
1146 Budapest, Thököly út 164.
06 1 789-5396, 06 1 792-0562
ÓRAREND
Jelentkezz be most, várunk Téged mihamarabb!
+36-1-789-5396